Ugró1etem

Sokan „ugrották meg” sikeresen az Ugró1etemet
A bajnok a gödöllői Szent István Egyetem csapata lett

Budapest, 2014. november 13.4000 egyetemista indult, 300 csapat nevezett be, végül a fináléban tíz lelkes csapat küzdött meg a Coke Ugró1etem bajnoki címéért. A tegnapi döntőt a gödöllői Szent István Egyetem Illuminaty csapata nyerte. 

Fotó: Coca-Cola Hungary

A tavalyi kidobós sikere után idén is gyermekkorunk egyik kedvelt játékát, ezúttal az ugróiskolát idézhették fel az egyetemisták a Coca-Cola-val. A kifejezetten a Coke Ugró1etemhez kifejlesztett applikáció segítségével bárhol és bármikor gyakorolhattak a fiatalok, hogy a mozgással legtöbb kalóriát elégetők már valódi pályákon mérhessék össze erejüket. A selejtezők után a legjobb tíz csapat vett részt tegnap a budapesti döntőn a Petőfi Csarnokban

Fotó: Coca-Cola Hungary

A hallgatóknak szervezett program sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy az applikációt több mint 4000-en töltötték le okostelefonjaikra, amely a hazai AppStoreban a legkedveltebbnek bizonyult a sport kategóriában. A legaktívabb régió Budapest volt, ahonnan 118 regisztráció érkezett, de számos csapatot indított a debreceni, az egri, a gödöllői, a győri, a nyíregyházi, a pécsi és a szegedi egyetem is.

A döntőn résztvevőket az Ugró1etem két nagykövete, Szabó Zsófi (színész-műsorvezető) és Bártfalvi Sándor (a Mary PopKids frontembere) közös ugrálással fogadta, a rendezvényt Mary PopKids koncert színesítette egy lélegzetvételnyi pihenőt hagyva a versenyzőknek.

Fotó: Coca-Cola Hungary

„A mozgás az életemben mindig is fontos szerepet játszott. Figyelek arra, hogy a bevitt kalóriákat lemozogjam és örülök minden olyan kezdeményezésnek, ami erre ösztönzi a fiatalokat” – mondta Szabó Zsófi.

„Ezt én is így látom, ezért is járok le gyakran focizni a srácokkal. Lehet, hogy majd javaslom nekik, hogy ezentúl ugróiskolával melegítsünk be, mert amellett, hogy átmozgat, tényleg remek móka. Nem gondoltam volna, más városokból is ilyen sokan jönnek el a döntőre és a kemény verseny ennyire szórakoztató lesz. Gratulálok a győztes csapatnak, és örülök annak, hogy „beiratkoztam” az Ugró1etemre” – tette hozzá Bártfalvi Sanyi.

A szegedi PAJTÁSOK csapatára is nagyon büszkék lehetünk annak ellenére, hogy nem jutottak be a döntőbe. Sok csapatot megszégyenítő módon ugrálták magukat a legjobb 6 csapat közé. 

4Fotó: Coca-Cola Hungary

Leave a Reply