Érdekes tények a világból

FACT Átlagban napi 100 ember fullad meg golyóstolltól világszerte.

FACT Minden kontinensen található Róma nevű település.

FACT Az első öntapadós borítékot 1844-ben kezdték gyártani. Nagy Britanniában nem lett egyből népszerű, mivel sokan gondolták úgy, hogy nem szerencsés másoknak elküldeni a saját nyálukat…

FACT A Rubik-féle bűvös kockában 1,929,770,126,028,800 féle színkombináció rakható ki.

FACT Az űrrepülés olcsóbb, mint a londoni metrón utazni – állítja a BBC

Online. Egy jegy a Covent Garden és a Leicester Square között 1.5 angol fontba kerül, ami a 300 méter távolságot figyelembe véve 8.04 fontot jelent egy mérföldre átszámítva. A világ eddigi egyetlen fizetős űrutazója – Dennis Tito – 14 millió fontot fizetett az űrállomásra tett utazásáért. Ez a megtett távolságot tekintve 5.61 fontos mérföldenkénti díjat jelent.(ez megint csak egy 2005-ös adat, azóta már volt több űrtúrista is, az űrrepülés olcsóbb lett, a londoni metró meg drágább)

FACT Marie Curie volt az elso személy a világon, aki kétszer is Nobel-díjat kapott. Először 1903- ban fizikait, majd 1911-ben kémiait. A díjjal járó pénzből kitapétázta párizsi lakását és egy modern fürdőszobát építtetett.

FACT Az Ezeregyéjszaka meséi eredeti szövege szerint Aladdin egy kínai kisfiú volt.

FACT A háború szava a szanszkrit nyelvben az jelenti: vágyakozás több tehénre.

FACT Ha egy vödröt megtöltünk földdel, az ötször akkora tömegű, mintha a Nap anyagával lenne megtöltve, mégis – a Nap és a Föld méretének különbözosége miatt – egy 75 kilós ember a Napon 2 tonnát nyomna.(fizikahallgatóként ezt fájt leírni, de amúgy csak a megfogalmazás rossz)

FACT Az ember szaglási képessége csak a huszada egy kutyáénak.

FACT A londoni taxisok le kell, hogy tegyenek egy vizsgát, az ún. “Kék Könyv” alapján. Erre a vizsgára kettő-négy éven keresztül készülnek, mégis 10 vizsgázó közül 8-9 megbukik.

FACT Az 1910-ben elhunyt sziámi király 370 gyermek apja volt.

FACT A szex közben elhalálozó férfiak 85%-a éppen megcsalta a feleségét.

FACT A folyamatos tüsszentés rekordja: 978 nap, míg a folyamatos csuklásé 69.5 év.

FACT A Csillagok háborúja című film kocsmajelenetében látható furcsa kinézetű zenészlények megszemélyesítői a trükkök kidolgozásáért felelős Industrial Light and Magic cég emberei voltak, beleértve a gyártásvezetőt is.

FACT Aki banánt eszik, azt jobban támadják a moszkitók.

FACT A legnagyobb ismert prímszám (amelynek csak saját magával és az 1-el osztható maradék nélkül) 13 395 számjegy hosszú. Ez a szám nagyobb, mint a világyegyetemben található atomok száma.(2005-ös adat, azóta tuti találtak ennél is nagyobbat…)

FACT A legtöbb, egy anyától született gyerek rekordja: 69.

FACT Samuel Clemens (másnéven Mark Twain) életének utolsó éveiben napi 40 szivart szívott.

FACT Az orosz Ivan Chisov túlélt egy 7300 méteres, ejtőernyő nélküli ugrást. A férfi szerencséjére egy hóval vastagon borított hegyoldalra esett.

FACT A Hófehérke eredeti, Grimm testvérek-féle verziójában a gonosz királynőt izzó vascipőkben táncoltatták halálra. (nesze neked, Disney, éljen Dózsa!)

One Response to “Érdekes tények a világból”

Leave a Reply